Május: Tavaszutó és az ígéret hava

Itt van a tavaszutó, itt van újra, s szép, mint mindig, énnekem. Kinek, mi jut eszébe a májusról? Majális, májusfa, a munka ünnepe, anyák napja, Áldozócsütörtök, Pünkösd, fagyosszentek vagy a szerelem? Netalán mindez egyszerre?

Amint azt Jankovics Marcell: Jelkép-kalendáriumából kiderül, a "május" hónapnév eredetét több irányból is megközelíthetjük. Állítólag a görög Maia istennőnek (a szó maga görögül "anyókát" vagy "dajkát" jelent), Zeusszal volt viszonya, és ebből a kapcsolatból született Hermész Isten. Aztán a rómaiaknak is volt egy Maja nevű istennőjük, ő a tavaszi termékenység istennője. Továbbá ismert a "deus Majus" istennév, ami a "magnus" (nagy) szó fokozásából eredt és "hatalmas, nagy istent" jelentett, vagyis Jupiternek volt a mellékneve.

A Julianus naptárreform idején, ahogy a márciust Marsnak, az áprilist Venusnak, ugyanúgy a májust Jupiternek szentelték, és elnevezték "mensis Majus"-nak. A hozzáfűződő szertartások azonban a két termékenységi istennő kultuszához kapcsolódtak. Így például a római Maja istennőnek május elsején egy vemhes emsét áldoztak ünnepélyes körmenet után, és ezt az emsét elnevezték "majalis"-nak. A középkorban az emseáldozat elmaradt, de maga az ünnepség mint "majális" fennmaradt. A latin Maius hónapot Ovidius szerint a meglett korúak (maiores) tiszteletére nevezték volna el. Valószínűbb azonban, hogy a régi római Maia istennő vagy férfi párja Maius volt a névadó. A hónap régmúltjába pillantva, májusnak a jövendő termés féltése volt az alapja. Május az ókorban Európa-szerte engesztelő és tisztító szertartások böjtös időszaka volt. Rómában tilos volt ekkor új ruhát ölteni, házasságot kötni és házaséletet élni, ekkor takarították ki a templomokat, mosták le az istenszobrokat, mintha csak a hónap előkészület lenne a nyárközépi nagy ünnepekhez.

Itt van a tavaszutó, itt van újra, s szép, mint mindig, énnekem